ANDRAGÓGIA SZAK
3 éves képzés, nappali és levelező tagozaton

 

 

Az andragógia, vagyis a felnőttnevelés a közelmúltban társadalmi igénnyé lett, foglalkozássá és képzési területté vált. Az egész életen át tartó tanulás igénye abból fakad, hogy a gyors gazdasági átalakulások egyre újabb, megújuló, megújítandó, mobil szakképesítéseket igényelnek a munkavállalóktól. Ezeknek a folyamatos képzéseknek a megszervezése az andragógus feladata. A képzési rendszer és a munka világa közötti folyamatok szervezésével központi szerepet töltenek be a munkaerőpiac által is támogatott képzésben. A pályakorrekciók elısegítésével, munkavállalói tanácsadók működtetésével, területfejlesztési tanácsadással is foglalkoznak az e szakon végzett szakemberek. A főiskolai képzés első időszakában általános értelmiségképző és alapozó jellegő tantárgyakat tanítunk. A pedagógia és pszichológia, a filozófia, a szociológia és a történeti jellegű stúdiumok megalapozzák a felnőttképzési ismeretek befogadását.

 

A második tanévben négy szakirány közül lehet választani:

     - felnőttképzési szervező szakirány
     - művelődésszervező szakirány
     - munkavállalási tanácsadó szakirány
     - személyügyi szervező szakirány

 

A felnőttnevelés és képzés szakmai tudnivalói tág szellemi horizontot alakítanak ki. A képzés folyamán gyakorlatok és a hallgatók által megszervezett tréningek teszik életszerűvé a főskolai éveket. Az andragógia szak a művelődésszervező képzés hagyományaira épül, ezért a szabadidőszervezés, reklámismeretek, európai uniós ismeretek, rendezvényszervezés, médiaismeretek változatlanul helyet kapnak tantárgyaink között. Lehetőséget biztosítunk hallgatóinknak a pályázati technikák és non-profit szervezetek irányításával kapcsolatos tudásanyag megismerésére.

 

Hallgatóink részére biztosítjuk a drámapedagógia, az újságszerkesztői, turisztikai szervezői ismeretek elsajátításának lehetőségét.

 

Változatos programok segítik a tanítási órákon kívüli ismeretgazdagodást. Rendszeresen tartott szakestek, közösségfejlesztő programok színesítik a hallgatók életét. Szakmai gyakorlataink lehetőséget nyújtanak hazai tanulmányutak szervezésére, de működő testvérintézményi kapcsolataink vannak a Krakkói és Prágai Mezıgazdasági Egyetemmel is.
Hallgatóinknak lehetőségük van karon belüli és a Szent István Egyetem más karaira és képzési formáira történő áthallgatásra.

Főként a problémaérzékeny, közösségi programok iránt fogékony, kreatív gondolkodású diákok jelentkezését várjuk, akik készek ismereteik folyamatos bővítésére és megújítására, a helyi társadalmi életközösségek szervezésére, irányítására.

 

SZIE specialitás a szakkal kapcsolatban: Az andragógia szak két korábbi szakterületre épült, a művelődésszervező és humánpolitikai szakterület egyes elemeire. A képzés a SZIE jászberényi karán 1988 óta folyik, a művelődésszervező szakirány ugyanúgy elsőként az országban, mint a munkaválallói tanácsadó szak 1992 óta a gödöllői karon.

 

Az alapszak célja: olyan andragógusok képzése, akik a neveléstudományi, a pszichológiai, a jogi, a közgazdasági és a szociológiai felkészültségük, valamint az állami, önkormányzati, a vállalkozói, a civil és a non-profit szervezetekről és intézményekről, a munkaerőpiac és a munkavállalás kapcsolatáról szerzett ismereteik alapján képesek a közművelődési intézményekben, szervezetekben és közösségekben a felnőttképzés különböző színterein tervező, szervező, értékelő, irányító, illetve animátori, tanácsadói munkakörök ellátására, és a humánerőforrás-gazdálkodással kapcsolatos feladatok végzésére. A végzettek kellő mélységű elméleti ismeretekkel rendelkeznek a képzés második ciklusában történő folytatásához.

 


 

Szak megnevezése: Andragógia

Képzés helye(i):

     - Jászberény
     - kellő számú jelentkező esetén Budapesten is indítunk csoportokat

Diploma megnevezései:

     - Andragógus- felnőttképzési szervező
     - Andragógus- művelődésszervező
     - Andragógus- munkavállalási tanácsadó
     - Andragógus- személyügyi szervező

 

Félévek száma: 6

Alapozó tárgyak: 62 kredit

Szakmai törzstárgyak: 65 kredit

Differenciált szakmai ismeretek: 53 kredit

Összesen: 180 kredit

 

Külső gyakorlatok: 18 kredit

Szakdolgozat: 5 kredit

 

Gyakorlatok a teljes oktatási idő százalékában: 33 %

 

andragógia szakirányok óraterve

andragógia szakirányok óraterve ( levelező tagozat )

 


 

Elhelyezkedési lehetőség (társadalmi igény):

Felnőttképzési, művelődési, munkaügyi intézmények és munkanélküilekkel foglalkozó nonprofit szervezetek.

 



 

Navigáció

Hibajelentés: informatika@abk.szie.hu